Pránanadi napló 2.

Az egyes utáni eufórikus állapot sokáig tartott. jött az "energiaorgazmus", azonnal éreztem a hatást. Megjavítottam a telefont, a mosógépet. Aztán ahogy kaptam ezt a megalázást, visszautasítást, tökéletesen kiszolgáltatott helyzetet, akkor elkezdett hanyatlani, az utolsó hónapban egyáltalán nem tudtam végigcsinálni a kezelést. Úgy mentem a kettesre, hogy egy hónapig nem foglalkoztam fizikailag a kezeléssel, "csak" meditáltam. Az elég sikeres volt, mert hihetelen agresszív reakcióhullámokat hozott ki belőlem (ami egy darabig fájdalmas, de mindig hoz feloldást utána).

Amikor leültem a kettes tanfolyam kezdete előtt, a mellettem ülő társam kezében egy Steiner könyvet láttam. Egymásra nevettünk: jó kis tanfolyam lesz ez. Aztán mesterem, Lacus megjegyezte: ő is Steineren keresztül nőtt bele a spirituális látbe. Hát igen, jó tanfolyam lesz ez.

Maga a tanfolyam több szempontból is nehéz volt. Csak hárman voltunk és finoman szólva is nehezen működött a két középkorú antropozófus tudatos figyelme az egy ifjonc hiperaktív figyelemzavara és beszédkényszere (a társunk saját szavai ezek, és fedik a valóságot) miatt. Persze tudom, nekünk ott, hármunknak közünk volt egymáshoz, ha nem is tudjuk meg az okát feltétlenül, valamiben mi egyformák voltunk (ez Lacus mester figyelmeztetése).

A meditáció megint sok olyat hozott, amiről ezen a szinten még nem kaphattam visszaigazolást. Ahogy az egyesen a bevatás alatt végig láttam azokat a színeket, amelyeket most a kettes után használok és amelyeket nem beszélhettem meg az akkori szinten a mesteremmel, úgy most is láttam-éreztem oylan szimbólumot, amit majd csak a hármason tudhatok meg. Jól van ez így, tudom, hogy rendjén mennek a dolgok. A tanfolyam után egyáltalán nem éreztem, hogy én msot már tudok valamit, sőt, tele lettem bizonytalansággal. Az egyesen a beavatással oylan erőt kaptam, ami azonnal és mindig működött - visszaigazolást is kaptam róla saját magamtól. A kettes pedig hozta a nagy kételyeket -egészen addig, amíg rögtön a második napon a kisfiam orvérrzését megszüntettem egy pillanat alatt, nagymamám évek óta fájó lábában enyhítettem a fájdalmat, a fejfájásomat már félálomban, konkrét kezelés nélkül, pusztán a kezelés gondolatára is el tudom mulasztani. Mégis, sokáig úgy éreztem, kell nekem a biztonság. Nem jöttek a visszajelzések. Aztán elengedtem ezt, már nem is várom a visszajelzést, küldöm, amit a Fentebbvaló mond és hagyom, hgoy dolgozzon. Alakulok, már elmúlóban a bizonytalanságom, egyáltalán nem bánom, hogy nincs kéznél a füzetem még egy hétig, nem kell belenéznem, a pálca úgyis segít. Vagy nem, és akkor meg az a dolgom, hgoy hagyjam pihenni az ügyet. Mert néha a pálca hallgat. Meg se moccan. Oylankor bennem is el kell, hogy csendesendjen a kérdés.

Kaptam szép feladatokat: haldokló, családjától régen eltávolodott édesapa és gyermekei egymásratalálásának megsegítését, szenvedések enyhítését. Azt gondolhattam volna: egy rákos beteg haldoklása karmikus kérdés, nem szólhatok bele. Mondom: volna. Mert nem, beleszólhattam. Persze nem a karmikus kérdésbe, illetve mégis: hiszen az is karmikus, ha egymásra tud találni néhány ember, akik szoros testi ám laza érzelmi kötelékben érltek. És oylan szép, ami történik. Ha semmi másért, hát már ezért is megérte. Hogy látom, ahogy el tudják egymásnak modnani az útra indulás előtt, hgoy ott van az a szeretet, amit soha nem mondtak ki, nem mutattak. ÉS hogy sohase késő.

Az első néhány nap után a fél arcom (persze a bal fele, mi más?) hajtőtől állig olyan ragyás lett, amilyet én még nem láttam. Persze, tisztulok, rendben. napokig ott virított a ragya, aztán nyomtalanul elmúlt.

Utána hétvégén Dominó megmerevedett: nem tudott a lábára állni. Alvás után sírva ült kapaszkodva az ágy szélén. Azt hittem, csak elzsibbadt a lába, masszíroztam, de fájt neki. Szüleimnél voltunk - egyedül, csak az unokaüöcsi votl velünk . Áramszünet, telefonom épp lemerülőben, nincs otthon a másik telefon, segítséget se tudok kérni.Muszáj ahzamennünk, már három napja eljöttünk, a macska szomjanhal, nekünk nicns tiszta ruhánk, kendőt nem hoztunk, muszáj hazamenni. Se Lacus, se Éva nem elérhető, hiába küldöm nekik a kérést. Én küldöm a pálca szerintit, de nem elég. Szerencsére Orsi elérhető, küldi a magáét, majd utólag kiderül: Lacus is küldi, csak nem jelez a telefonom. 2 óra múlva már négykézkáb fájdalom nélkül közlekedett, 3 óra múlva sántítva, lassan járt, 4 óra múlva tudott rendesen menni. És mindezt egy iszonyú pánik, szorongás és rengeteg megalázkodás után. Majd egyszer megértem, túljutok rajta. Nem si próbálom megtudni, mi volt a baj fizikai szinten. Hiszen nyilvánvalóan az én problémám volt - az ő testi szintjén megjelenítve, így még fájdalmasabb...

Aztán másnap jött a magam mozdulatlansága: régi ismerősöm, a felső csigolyák és ízületek becsípődése, nyakam merevedése, nem tudom forgatni fejem, oldalra nézni és visítanék, úgy fáj. A bentrekedt szorongás megmerevedése. Lacus kezelt, csontizott (4/2), ami közben nem szabad mozogni. nem kicsit fájdalmas, hanem nagyon. És visítani se lehet, mert Dominó ott ül mellettem lélegzetvisszafojtva, nem ijeszthetem meg. Hát.. fincsi volt, de másnapra elmúlt nyomtalanul.

Amióta vége az ovinak, végre tudunk járni klubba, ugyan küzdenem kell érte, de kapom a fogykúrás kezeléseket (6 napig tart egy kezelés hatása, tehát hetenként ismételni kell). Dominó is kezel, hogy Petit, hol engem, hol Lacus oltárján a csücsülő manót és a ksimadarát. hehe. Alig várom, hogy elinduljon a gyerektanfolyam. Az én kisfiam ott lesz, az biztos.

A legutóbi klubbon megkért a kedves 2-es tettestársam, hogy adnék neki némi kis energiát. Már előtte is fura érzésem volt, ahogy bejött és köszönt, én is visszaköszöntem és a nevén szólítottam, de nem emlékeztem rá, hogy honnan ismerem. Olyan zavart voltam, mintha valami kábítószeres bódultságban lennék. Ahogy próbáltam kezelni (a társkezelésben nincs gyakorlatom, így ez önmagában is nehéz lett volna)egyre furábban éreztem magam, fájt a fejem és alig láttam. Amikor már kellően rosszul voltam, abbahagytam és egy magas szinten (minden szempontból) lévő társam átvette, én meg kimentem vizet inni. Végül elmúlt, ahogy a kezelt társamnak is. De hogy iylen szinten vegyem át valakinek a.. nem is tudom: problémáját? energiahiányát? szükségét? - hát ez izgalmas, érdekes tapasztalás volt.


Msot pedig a táborba vágyom. Szeretném érezni az energia megsokszorozódott vibrálását. Dominónak is jó lenne, a sok hasonszűrű, hasonlót hasonlóan akaró felnőtt és gyermek között. Reális esélye nincs, de hát hol van realitás az én életemben? :-D

Na hát így valahogy.

Közben pedig kint (és bent is) vihar van, gyönyörű. vibráló feszültség majd elsimulás, enyhülés, ernyedés. Metisztulás. Feloldozás.