fizikai kísérlet

Így repülnek a galambok mifelénk az évszakpolcon :-D Nem emlékeztem erre fizikából, de milyen jó tapasztalás, msot már biztos emlékezni fogok rá. Persze könyvben olvasva nem maradna meg a fejemben ilyen élesen. No és vannak napok, amikor mind a kettő repül körbe-körbe és gyorsan, majd kifigyelem, hgoy a kinti hőmérséklet befolyásolja-e.

Peti baba - avagy egy waldorf baba igaz története

A történet úgy kezdődött, hgoy valamikor hajdanán megkért engem Peti anyukája, varrnék egy babát a nagyfiú második születésnapjára. Hát persze, nagyon szívesen. Közben sokat gondoltam rá, milyen lesz, vettem anyagokat, elkezdtem a fejecskét, simogattam, szeretgettem. Peti színeit, hajának színét, temperamentumának megfelelő színeket, fejformát kapott, olyan igazi Peti baba lett.

Én a witteni tanárképzés kézimunka tanszékének vezetőjétől, a csodálatos Johannától (5 gyerekes anya, egy igazi tündér) úgy tanultam, a babát a gyermek nem láthatja elkészülni, nem láthatja darabokban. Értettem is, miért van ez így és nagyon fontosnak is tartottam. Illetve most is annak tartom. Igen ám, de van nekem egy mindenlébekanál kisfiam, akinek egy gyapjúbombóc már maga a baba (ezt többször tapasztaltam varróasszony-körben) és kifigyelte, hová teszem a babafejnek való gyapjat és a többi hozzávalókat, elővette és folyamatosan beleszólt-besegített a készítésébe. Igaz, ez nem testanyagból készült baba, hanem ún. rugdalózós öltöztethető manóbaba, tehát a végtagok nem hevernek szanaszét varrás közben, mégis, volt bennem egy kis zavar, de Dominó tett róla, hgoy ez elmúljon. Egyszerűen akárhová dugtam is a csomagot, mindenhol megtalálta, előszedte, szeretgette.
És itt a történet nem várt fordulatot vesz: Én ugyan már sok kisebb ajándékot készítettem a kisfiamnak, igazi babája, amit neki varrtam, még nem volt. Eddig. mert bizony már készítés közben is éreztem, hgoy ugyan Peti színeit, temperamentumát vettem figyelembe, mégiscsak úgy látszik, Dominó és az én lelkem egy darabja ez - a mi babánk. És bizony a baba nagyon maradni akar itt, így mit volt mit tenni: neki kellett állnom egy újabb manócskáét kiszabni, hgoy elkészüljön a jövő szombati nagy napig. Így Peti kap majd egy másik babát, ami neki készül, amit szeretgetni-simogatni fogunk a mi Peti babánkkal együtt. Így lesz igazi a történet, szép, kerek, és a végén majd felteszem a két manóbaba fényképét ide, emlékeztetőül, hogy a baba azzá - és azé! - lesz, akivé (és akié) Ő lenni akar. Én, a készítő csak segítek neki megszületni. Pont mint az életben egy anya segít a gyermekének, hogy azzá legyen, akivé lenni akar.

Ezek a Waldorf babák csuda lények, úgybizony.

Tegnap a fóti iskolában szülői találkozón Fenyő Ervin antropozófiáról szóló előadásán ezt a verset mondta el és én erősen fejbekólintva maradtam tőle. Attól is persze, hogy ő úgy mond verset, hogy még a szürke üres papír is értelmes szavakat nyer. Tanár úr, az ő utánozhatatlan (bár mintha halkuló erejű) hangja beleharsogja a világba a mondanivalót, pedig nem kiált.

József Attila -
(AZ ISTEN ITT ÁLLT A HÁTAM MÖGÖTT...)

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
..................................
..................................

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

1937. október

Fel van adva a lecke.

tulipán

Livus kedvéért: egy nagy képből vágtam ki, azért remélem, látszik valamennyi belőle: térbéli tulipán és egy kis labda - pont belevaló, bár nem volt szándékos. Én nemezelésben nem vagyok profi, ilyet ne rendeljetek tőlem - bár amennyire szeretem a gyapjúmunkát, ki tudja, egyszercsak majd talán;-)

Formarajz

Kihívásokat bátran teljesítő negyedik osztályban szép feladat lehet ezt megrajzolni :-)

A zoknistoppolás filozófiája

Tartok tőle, hogy kedves olvasóim nagy részének fogalma sincs, mit is jelent valójában ez a szó. Sokáig nekem is csak annyi volt, amennyit a drága, szeretett nagymamám stoppolófája sejtetni engedett. Ő ugyanis egy békebeli sváb polgárlány volt, tanítóképzőt végzett és könyvelést tanult, így kötelező jelleggel kézimunkát is. A kézimunka pedig nemcsak matyóhímzésből áll. Sőt! Elsősorban nem abból, hanem a használati tárgyak elkészítéséből. Valaha egy eladósorban lévő lánynak a főzés-mosás-takarítás, tehát a háztartásvezetés rejtelmei mellett már el kellett készítenie a kelengyeládáját, amelyben a saját fehérneműi mellett voltak törülközők, asztali- és ágyneműk. Bizony, akkor is meg kellett ezeket tanulnia, ha jómódú családból származott, ahol feltehetőleg a kisujját se érte mosószappanos víz soha. És mégis, ez asszonyi kötelesség volt, az iskola pedig akkoriban az asszonyi létre készített fel leginkább.

No nem sírom én vissza az apácazárdákat, a körmösöket és a végeláthatatlan latin szavak magolását, de a kézimunkaórákat és a háztartástant annál inkább. Egy olyan háziasszony ugyanis, aki megtanulta, hogyan kell egy használt abroszból kenyérzsákot (ma bevásárlótáskát varrnék belőle) készíteni, feltehetőleg nem is hajította azt ki. Tehát nem pocsékolt. Nekem pedig ez vesszőparipám: a pocsékolás környezetszennyezést jelent, a környezettudatos ember először is szolidáris, tehát figyel arra, hogy a vásárlásával kinek mit ad (és ezzel mit vesz el másoktól), ugyanakkor arra is, hogy milyen következményei lesznek az illető árucikk beszerzésének. Ezért aztán a zoknispoppolás bizony egy rendkívül környezettudatos elfoglaltság - No meg, nem hagyhatom ki a waldofi szellemben élő kézimunkatanári gumicsontomat se: a kézimunka szellemi munka. Méghozzá nem csak annak a szellemét pallérozza, aki végzi, hanem aki nézi, azét is. Ezért (is) végeznek a waldorfos anyák, óvónők, kézimunka- és osztálytanárok rendre (a gyermek jelenlétében, akár vele együtt is, ha a gyermek szeretne részt venni benne) alapvető háztartási munkákat, ezért varrja meg az óvónő a gyermekek elszakadt ruháját, javítgatja az óvoda elhasználódott darabjait.

Az elmúlt napokban végre én is nekiálltam javítgatni, foltozni, stoppolni. Nemcsak úgy, ahogy régebben, hanem most már szakszerűen, bár egyelőre a stoppolófát egy Dominó születésnapjára kapott tököcske helyettesíti, de vágyom egy régi, békebeli stoppológombára (nagymamámáé sajnos már rég elkallódott).

Hihetetlen békés tevékenység ez! Még a kötésnél is megnyugtatóbb (no meg az ínhüvelygyulladással küszködő kezek is tudnak eféle munkát végezni). Nagyon szépeket lehet közben gondolni, figyelni kell, gyönyörködni a fonalban, az anyag minőségében, tapintásában (kézzel kötött zoknit és Dominó harisnyanadrágjait stoppoltam) az anyag változásában, a zokni átalakulásában. Közben egyre pontosabbak lettek a mozdulataim, a végére már szép is lett szinte az egyik zokni (no mert nem véletlenül tanulták ezt évekig a lányok...)

Így néz ki a dolog egyszerűen, szemléletesen, lépésről lépésre:




Szívesen találkoznék olyan idős asszonnyal, aki még birtokában van a klasszikus kézimunkaórákon tanultaknak, aki meg tudná mutatni egyrészt magukat a munkadarabokat és eszközöket, másrészt használni is megtanítana - akkor is, ha én is tudom, hogy kell. Mert az ő mozdulatai egészen biztosan mások, finomabbak lennének, hiszen gyeremekkorából hozza őket. Én pedig gyönyörködöm a finom mozdulatokban, különösen, ha teremtő mozdulatokról van szó.