2008. június 7., szombat

Képgyűjtemény - Peluskülsők

Ma a szüleimnél jártunk és egy nagyon régi, kedves cimborámmal találkoztam 6 év után vége újra: a nemezelt nyulacskámmal. (kép hamarosan egy másik bejegyzésben). Ahogy nézegettem, eszembe jutott, hogy felteszem ide a korábban készült dolgaimat - hátha kedvet kap más is tőlem a készítésükre.

Kezdjük a hamarosan sajnos - remélhetőleg csak átmenetileg! - nyugdíjba vonuló gyapjúkülsőkkel. A képlista nem lesz teljes, mert sokról nem készült fénykép, de én mindegyikre emlékszem ám - ahogy a babákra, lovacskákra, malacokra is. Hiszen mindegyik személyre szabott, tudom, hogy kinek készültek, a tulajdonosokra gondolva formálódtak.

Mindegyik peluskülső nyersgyapjúból készült, ma is szinte kizárólag ezeket használjuk, illetve kizárólag, mert épp egy hete lyukadt ki az egyetlen nem gyapjúból készült darabunk. Van, amelyik 2 éves már, de a legifjabb is legalább 1. NAgyon szeretem őket, fiacska is szívesen viseli őket, sosem volt probléma belőlük. Boldog vagyok, hogy rátaláltam erre a módszerre, egyrészt, mert a legkedvezőbb a gyermek és a környezet számára, másrészt sok barátot hozott nekünk a textilpelusozás és és a gyapjúkülsőkészítés.

S ha egyszer nálunk elmarad a pelenkázás, akkor a lehető legjobb kezekbe szeretném átadni őket. Remélem, hamarosan...














5 megjegyzés:

Lívi írta...

Indi: milyen volt az a zöld, gombos? Bevált az a fazon? Tetszik, hogy nincs hosszú szára, meg hogy nem belebújós. :-)

eccehomofaber írta...

Livi :) először nagyon bevált, míg Dominó hurkás combjaira és pocakjára ráfeszült, azután, ahogy átalakult a teste. a pelus átméretezésre szorult, de valahogy nem volt szívem lebontani. Ez a kezdeti időszakban (4-6 hónaposan volt iylen kis kövér)készült, azóta már látom, hogyan lehetne finomítani rajta, de ez a legtöbb macerával járó külső - mármint elkészítése szempontjából - másrészt nagyon pontosan kell a leendő tulajdonosra készíteni, úgyhogy mindenképp fontos készítés közben rápróbálni a babára. Azóta készült néhány ezzel a technikával és nem volt rájuk panasz, de az tény, hogy a bebújós, kötős változatok kényelmesebbek és rugalmasabbak, így hosszabb ideig használhatók. A gombost nem tudom úgy méretezni, hogy újkszülöttől nagyobb baba korig hordható legyen.

Lívi írta...

Köszi a választ! Sejtettem, hogy itt nagyon pontosan stimmelnie kell mindennek! :-)
Egyébként olyan gyönyörű az összes! :-) Nagyon ügyes vagy! :-)

liv írta...

Indi, ezek elképesztően jók! Bagyon tetszenek! Ha egyszer gyapjúkülsőre "vetemedek", az csakis a tieidből lesz, az biztos!!!

safrany írta...

Hihi, itt van Flóra külsője is :)
Természetesen kinőtte már, de tegnap pont kénytelen voltam éjszakára rászuszakolni, mert nem volt száraz a többi. Olyan jó ismerős keze által készített dolgokat használni, melegséggel tölt el mindig :)))