Köszönöm

a rengeteg szeretetteli érdeklődő-aggódó megkeresést, nem vesztem el, csak épp most lomtalanítok - újra nem hasznosítható tárgyakat, érzelmeket, gondolatokat, összetört bizalom miatt helyre nem állítható kapcsolatot, szétszórt illúziókat, elhomályosult reményeket. Kifényesítem a munkában-harcban megviselődött kincseimet, megerősítem az helyenként megroggyant alapozást. Méregtelenítek. Ha leraktam a terheimet, jövök.

A személyes ügyeimet, szociális és pedagógiai gondolataimat részletező blogom bezárt. Hogy lesz-e folytatása, azt még nem tudom. Most nem érzem feladatomnak, hogy az életem érzékenyebb,intimebb, mélységeket feltáró vagy épp katartikus örömeivel telített pillanatait megosszam a nyilvánossággal - mégha szándékoltan oly' leszűkített nyilvánosság is az.

Ezt a blogot folytatni fogom idővel - lehet, hogy egy kicsit más formában, tervek szerint mindenképp továbbfejlesztve - hiszen közben én nagy utat járok be, fejlődésem remények szerint előre halad szakmailag, művészileg, emberileg egyaránt. Nagy dolgok formálódnak-készülődnek több síkon is, a kreatív életnedvek buzognak és örömteli az eredménye. Természetesen szokásom szerint nem a mások tollait fogom magamra húzni ékítésül.

A napfény nagy segítségemre jött ebben a munkában. Ahogyan a W-iskolákban az alsósok fohászukban mondják:

'The Sun with loving Light
Makes bright for me each day...'

Magyarul is írhatnám persze, de nekem, idegenszívű liberalistának ez az internacionális megközelítés kézenfekvőbb és pátosztól mentesebb.


Fényesítse meg mindennapjaitokat ugyanez a Napfény!