A természet a mindennapokban

A Waldorf-pedagógia egyik sarkalatos pontja a megfigyelés. A megfigyelés nem csak valaminek a szemlélése, hanem a szemlélt dolognak bennem való tudatos megjelenése is.
Annak idején az első tanárképzési évben szakdolgozatunkban növények- ill. állatok közül választhattunk megfigyelésünk témájaként. Már nem emlékszem, hogyan maradt nekem a tölgyfa, csak arra, hogy csúfosan pocsék dolgozatot sikerült írnom róla. Mert bár én nagyon jó megfigyelő vagyok, a szavaknak nem éppen mestere, így a bennem kialakult érzéseket nem sikerült úgy megfogalmaznom, hogy az mások számára is visszaadja, amit én tapsztaltam. Akkor még. Mára ez a képesség fejlődött bennem jócskán, de gyakoroltam is sokat. PErsze újságíró illetve előadások szónoka nemigen lesz belőlem, de nincsenek is iylen ambícióim :-D

Az óvodában - ideális esetben (én igyekszem az elvekről is mindig írni, mert hát én idealista vagyok) minden héten egyszer, ugyanazon a napon és ugyanazon az útvonalon sétálnak egyet a gyerekek az óvónénikkel. Sétálnak és mintegy észrevétlenül magukba szívják a természet illatát, képeit, hangjait. A változásokat rögzítik magukban. A kisgyermek egy nagy érzékszerv, s mint iylen, minden apró részletet észrevesz.


Az elmúlt hetekben kétszer is mentek sétálni a gyermekecskéink, egyelőre nem ugyanazon az útvonalon, de nagy hatással volt rájuk a séta mindkét esetben. Először az új szekérkével mentek ki a Fő térre gesztenyét szedni, másodszor pedig a Duna-parton tettek egy klassz kirándulást.CSak remélni tudom, hogy idővel ez tényleg a hét egy napjának állandó részese lesz, mert nekünk máris sokat adott.

Dominó is nagyon jó megfigyelő - és nagy szerencsénkre nagyon verbális is, így mindent kérdés nélkül elmesél (ez igen lényeges, ugyanis a W-pedagógia kifejezetten óv attól, hogy kérdezgessük a gyerekeket a napi történésekről). Fontos neki megosztania mindent. A kirándulásokon szerzett benyomásairól is már rengeteget mesélt. Tudjuk, milyen színű és mintájú bogarak szeretnek a paprikavirágon csücsülni, tudjuk, hogy a gesztenye tüskés kabátja megbarnul, ha lehullik, tudjuk, hogy szarkák a hideg télben is itt sétálnak a környéken.

Mi minden nap negyedórával korábban indulunk a szükségesnél, hogy legyen időnk sétálni. Ugyanazon az útvonalon megyünk oviba, minden reggel körbesétálunk a szobornál, hgoy megnézzük, ott vannak-e még a bogarak, bemegyünk a sárkány házába (a Fő-téri kastély) megnézni, hogy van-e még birskörte a fán, hogy az apró díszalmákat hogyan eszegetik a madarak, hogy a cicák melyik bokor alá szaladnak be, ha idegenek járnak arra, megsimogatjuk a szobrokat és játszunk egy malomjátékot a kőből faragott malomtáblán. Ezután végigsétálunk a Laktanya utcán, szedünk botot vagy cseppentőt (egy akácféle fürtökben lógó zöld termése), beköszönünk a tűzoltóknak és belépünk az oviba.

Nagyon fontosak ezek a séták: a mi reggeli sétáink és az ovis séták. Rengeteg dolgot tanulunk belőlük nap-mint-nap. A saját megfigyeléseimen túl az is - sőt, az csak igazán - sokat segít, ahogyan Dominó rögzíti magában a világot.

Milyen jó, hogy nem autóval járunk (még ha iylen szeles lucskos időben néha vágyakozom is egy gyors, kényelmes autóút után) és részesei lehetünk ennek a csodának.
Remélhetőleg hamarosan a közelbe költözünk és akkor még többet és kényelmesebben sétálhatunk oviba-és vissza.