2008. június 8., vasárnap

Peti baba új ruhát kapott

Drága Gabi! Te tudod, mennyit küzdöttem én azzal az érzéssel, hgoy egy "tökéletlen", legfőképp befejezetlen babája van a fiacskámnak és én szeretném felöltöztetni, kicsit változtatni rajta. De ő nem engedte. Amikor ott, az Olimpián azt a mondatot kimondtad : De hát neki Peti baba ÍGY szép , akkor nagyon elszégyelletem magam. Hát tényleg. Olyasmit akarok, ami nem helyes. Hiszen a baba belülről készül, nem én döntöm el, milyen lesz (na jó,e gy bizonyos mértékig igen, de nagyrészt mégse), hanem a baba maga. Miért akarom én, hogy másmilyen legyen ez a baba, hiszen ők egymást így választották? Így aztán napokig én nem is hoztam szóba a dolgot. Egészen addig, míg már annyira koszos lett szegény baba, hogy már a gazdáját is zavarta. Ekkor megkérdeztem, ráadhatom-e az új ruháját, ami készen áll már egy ideje. Végül beleegyezett a dologba, úgyhogy mikor tegnap a szüleimnél játszott az udvaron, akkor az ő engedélyével szépen megvarrtam az új ruhát. Nagyon féltem, hgoy így majd esetleg nem fogja annyira szeretni. De nem. Így is ugyanaz a kedves Peti baba maradt. Most már csak cipőt, sapkát és hajat kell készíteni neki (ezeket a gazdi is így gondolja).

8 megjegyzés:

Gabi írta...

Indi, Kedves!

Örülök, hogy sikerült azt az érzést elengedned a befejezetlen Peti babával kapcsolatban. Tudtam, hogy Téged zavart ez, és nem Dominót. Nem hiába "lopta" el azt a félkész babát. Neki pont úgy tetszett, ahogy volt. Domi csak újból a feltétel nélküli elfogadásra hívta fel ezzel az én figyelmemet is. :-))

puhababa írta...

Nagyon tetszenek a legújabb alkotásaid is! Főleg a madárkák. :)

Képeket még, még! :)))

Pindi

Kriszta írta...

Indi:)
Akkor msot "hivatalosan" is felkérünk 2 db baba elkészítésére, az egyik természetesen lány legyen (tudod Luca kérése!), a másikat sajnos nem tudom... hmmm, Te mit gondolsz erről? Mert K-nak kifejezetten Peti baba tetszett, viszont ha meglátja a Luca lány babáját biztosan AZ FOG KELLENI!
K.

eccehomofaber írta...

Gabi :) :)

Pindi :) köszönöm, remélem, hamarosan új madárkák is csücsülnek majd a fészekben :)

Kriszta :) Hű, ez kemény dió! Azt gondolom, hgoy mindenképpen Katinkának kellene először baba, esetleg erről majd beszélgetek vele két hét múlva, hátha kiderül, mire vágyik (és nem baj az, ha fiúbabát szeretne, de Petibabát nem tudok még egyet ;-). Lucával most úgyis a nagy gyapjúfestés-Zsáknyúlruha-kötésben vagyunk ezzel jól le is lehet az ő szabadidejét foglalni és meg tudja várni, míg az ő babája is elkészül (erről külön is akartam egy posztot, majd később, de azért megjegyzem, hogy az a csillogó szem és komoly elhatározás, amivel ő a gyapjúfestésre készül, nagyon inspiráló :-)

Kriszta írta...

Igen-igen!!! A zsáknyúl ruhát el is felejtettem!!! Igazad van én sem reméltem, hogy ennyire várja a gyapjú festés, de még este is elmondta többször, hogy most hagyma héjat kell gyűjteni, el ne felejtsem!! A legjobbkor jött ez az egész egyébként, mert a Lucát most ki kell "hozni" a saját belső világából (ahova néha menekül) és azt hiszem, ez jó terápia lesz. (Erről még beszélünk, ha nem érted így.)

puhababa írta...

Zsáknyúl ruha meg gyapjúfestés? Ugye ezekbe majd egyszer beavattok minket is?

eccehomofaber írta...

Kriszta :) azt hiszem, értem,a részleteket úgyis megbeszéljük hamarosan :)

Pindi :) Kriszta kislánya, Luca (Abigél barátnője) most fejezte be Fóton az első osztályt, mikor először találkoztunk, akkor együtt vettünk gyapjúfonalakat, hogy ő majd kössön a nyuszijának (neve Zsáknyúl) ruhácskát. Ez egy kicsi trükk, amit a szülei gondoltak ki, mert Lucát kicsit "inspirálni" kell a kötésre, de az fontos, terápiás elfoglaltság számára (is). Én meg nagy boldogan kaptam az alkalmon, és felajánlottam neki, hogy ha van kedve, akkor fessünk együtt még fonalakat náluk és akkor lesz sok szép színes gyapjúfonala és mindenfélét kötögethet belőlük. És így is lett, nagy lelkesedéssel várja a festést, megbeszéltük, hogy gyűjti a főzéskor megmaradt hagymahéjat és majd még kávét, teát és pirospaprikát is fogunk használni a festéshez (csupa ártalmatlan dolgot egy immár másiodikos kislány számára). Úgyhogy most nagy izgalommal készülődünmk a festésre.a

puhababa írta...

Ez aranyos! :)