- mondja Dominó ma reggel otthonról elindulván.
-Bemegyünk az oviba, én beszaladok egyedül, elköszönök tőled és megyek játszani. És nem kell utána hazamennünk, jó?
És tényleg így lett.
Tulajdonképpen majdnem így ment ez már egy ideje, azzal a különbséggel, hogy az elköszönést megelőzte egy kis sírás minden reggel: én átadtam a gyermeket valamelyik óvónéninek (aki addig boldogan létezett óvódásként, amígy oda nem értünk az ajtóhoz és a távozásom után ismét boldog ovis lett), óvónéni karjaiban a csoportszoba ablakából zokogva integetett, majd, mintha elvágták volna, sírás abbamarad, gyermek el játszani. Ez általában 5-20 másodperc közötti időt vett igénybe, de azért nem hagyott hidegen... Szerencsére óvónénik határozottan támogattak abban, hogy ez így történhessen. De ma már nem kellett karba csücsülni, nem kellett odavinni az ablakhoz, nekem nem kellett elrohannom, végre úgy mentünk oviba, ahogyan azt a nagy könyvben megírták. Dominó szerint holnap is így lesz ez.
Győztünk, és most már tényleg :-)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Kedves Indi!
Mintha Palkóról írnál az utolsó bejegyzéseidben.
Hiába tudtam, hogy a sírás után jól érzi magát ott, egész nap volt egy gombóc a gyomromban.
Ma Palkó is bement, és azt mondja, hogy holnap is be fog, de én egy kicsit még mindig félek (nem az a legjobb szó) a holnap reggeltől.
Az biztat, hogy ezt már egyszer végig csináltam, és egyszer csak lett egy boldog óvodásom, tudom hogy most is lesz, de most még olyan nehéz...
Remélem nem lesz több hullám völgyetek a reggelekkel, és tényleg boldog nagy-kis óvodás fiacskád lesz mától!
jaj de jó!!:)
nekem is lett boldog ovisom, pedig igazán extrém menet volt.
Hát olyannyira boldog óvodásom van, hogy ma reggel a ki csit nehezen induló napunkon (többször is meg kellett ölelni, ami nála abból áll, hogy az ágyon beleül az ölembe, én magamhoz ölelem és sokáig ott marad, akár órákig is, sőt így is szokott aludni, ha fáradt vagy lázas kicsit)sem akart itthon maradni, pedig kivételesen felajánlottam neki, hogy ha esetleg nem érzi jól magát vagy fáradt, akkor ma itthon maradhat velem. De nem, úgy szaladt reggelizni, mint a nyúl, mert oviba kell menni, mama!
A többi gyereket megfigyelve némely anyukákkal aban maradtunk, hogy tulajdonképpen a dolog ilyen korai megnyilvánulása szerencsés, mert hamarabb túl vagyunk ezen az elválási dolgon, míg azok a gyerekek, aki először könnyedén bekerültek az oviba, később rádöbbenhetnek - és ez többnyire meg is történik - hogy ez most már mégse csak egy rövidtávú kis örömködés, hanem mindigre szól és akkor hirtelen már nem is olyan érdekes, ellenben a mamival otthon maradni az nagyon jó lenne... és egy-két hónap után nem olyan könnyű eldönteni, hgoy ez akkor most játszma-e vagy komoly és egyáltalán meddig lehet engedni anélkül, hogy visszafordítanánk a folyamatot.
na ezt most jó bő lére eresztettem, de annyi benyomás ér ezzel kapcsolatban! Mindenesetre mi már túljutottunk ezen és milyen jó most!
Megjegyzés küldése